9.rész
Utazunk!
Már hajnali négykor fel voltam. Annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam aludni. De más sem. Valaki kint járkált az udvaron. Kinyitottam az ablakot és kinéztem rajta. Csak egy sötét alakot láttam. Magamhoz vettem a kunaimat, kiugrottam az ablakon, ráugrottam és a nyakához szorítottam a fegyveremet. Csak utána láttam, hogy az a valaki Len volt.
- Oh, te vagy az? – kérdeztem meglepődve
- Te aztán ébren alszol.
- Nem aludtam, már vagy egy fél órája nem tudok aludni. … Jah bocs… - csak most vettem észre, hogy még mindig a nyakánál van a kunai és még mindig rajta fekszek.
Lemásztam róla, eltettem a kunaimat és leporoltam magamat.
- Te sem tudsz aludni? – kérdeztem
- Nem vagyok álmos. …ööö…
Csak most vettem észre, hogy mikor kiugrottam az ablakon, szétjött a köntösöm és kivolt egy kicsit rövid hálóingem. Ekkor nagyon ideges lettem. De láttam, hogy ő is. Ő csak egy nadrágban volt, és nem volt rajta felső. Igaz én már láttam a felső testét, mikor edzettünk. Csak álltunk és néztük egymást. Nem tudtam, hogy mit csináljak.
- Niki!!!! – szólt egy hang
- Ramani. Mi a baj?
- Jajj hát itt vagy? Mikor felkeltem, nem láttalak. Azt hittem, hogy már megint valami bajba keveredtél.
- Hallottam, hogy valaki itt járkál az udvaron, de Len volt az.
- Bajba szoktál keveredni? – kérdezte Len
- Hát…néha.
- Mindig. –mondta szemrehányóan Ramani
- Nem mindig.
- És Erzel? – kérdezte Leny
- Csak egy régi lezáratlan ügy. – egy kis szünet - És te mért akartad megölni?
Nem válaszolt.
- Látom nem vagy valami beszélgetős kedvedben.
- Nem arról van szó, csak gondolkozok.
- Akkor én nem is zavarlak. – hátat fordítottam neki és elindultam.
- Mikor mi harcoltunk, akkor a tűz elemet használtad, de viszont mikor tegnap itt gyakoroltál, akkor meg a vizet. Vagyis akkor neked két elemed van.
- Pontosan.
Nem szólt semmit. Csak nézte a földet.
- Megyek visszafeküdni. - szólt
- Én is. Jó éjt. – elvártam, hogy legalább köszönt volna, de semmi
Ekkor beugrottam az ablakomon és még utánaszóltam.
- Most azon gondolkozol, hogy le tudnál-e győzni. Igaz? – Len megállt és mintha mondani akart volna valamit, de nem szólt csak ökölbe szorította a kezét és ment tovább.
Becsuktam az ablakot, majd lefeküdtem az ágyra, néztem a plafont és csak azon gondolkoztam, hogy vajon le tudtam volna győzni őt.
Azon vettem észre magam, hogy már csak ásítozva kikeltem az ágyból. Ezek szerint visszaaludtam.
- Ramani, hány óra?
- Mindjárt hét.
- Úristen, el fogok késni.
Gyorsan elmentem megmosakodni, felöltöztem aztán meg már rohantam is kifele. A többiek már az asztalnál ültek. Trey már be is fejezte a reggelit. Én viszont nem voltam éhes, csak leültem az asztal elé és bámultam a tejesköcsögöt. Még köszönni is elfelejtettem.
- Jó reggelt. …Mi a baj kisasszony? Fáradtnak tűnsz. – kérdezte Rio
- Hajnalban nem tudtam aludni és most meg egy kicsit álmos vagyok.
- Te nem eszel? – kérdezte Trey
- Nem vagyok éhes.
- Ma reggel elintéztem a repülőt. – jelentette ki Len
- Milyen repülőt? – kérdezte Trey
- Amivel oda fogunk menni. Saját gépem.
- SAJÁT GÉPED???- megint csak egyszerre kérdezték
Len csak mosolygott.
- Kilencre rendeltem a repülőtérre.
- Nyugi, addigra úgyis odaérünk. – mondta nyugodtan Trey
- Nem baj ha késünk. Nélkülem nem szállhat fel a gép. – megint csak gúnyosan mosolygott
Trey ideges lett, Yoh meg csak röhögött rajta.
Mindenki befejezte a reggelit és elindultunk. Anna és Morty kikísértek a reptérre minket. Ott volt egy lány is. Először nem tudtam, hogy ki az.
- Hello. Jun Tao vagyok, Leny nővére. – mutatkozott be bájosan
- Szia. Kameko Ayame vagyok, de hívj csak Nikinek. – ekkor kezet ráztunk.
- Te is…sámán vagy? – kérdezte
- Igen. Ő a védőszellemem, Ramani.
- Á, hello. Ő pedig az én szellemem Lee Pailong. Én egy doshi vagyok.
- Igen, tudom. Már mesélte Leny.
- Igazán? - kérdezte egy kicsit furcsállóan
Még beszélgettünk egy kicsit. Az öccsével ellentétben kedves lány. Hamar össze is barátkoztunk.
Mielőtt felszálltunk volna a repülőre, elbúcsúztunk mindenkitől. Mikor Annától búcsúztam, odasúgtam neki: ,,Vigyázni fogok rájuk.ˇˇ Anna csak mosolygott. Felmentünk a gépre és felszálltunk a felhők közé. Yoh zenét hallgatott, Trey aludt, Rio a haját igazgatta, Len csak ült és szerintem gondolkozott, én meg csak bámultam ki az ablakon és azon gondolkoztam, hogy milyen lesz a sámánviadal.
Már annyira elábrándoztam, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy zuhanunk. Mindenki gyorsan felpattant a helyéről és csak ordibáltak. Len volt a legidegesebb. Csak a pilótát szidta, meg a gépet. Végül a földön landoltunk. Nem lett semmi bajunk, mivel a szellemeink kirepültek a gépből és lassan leeresztettek minket a földre. Miután mindenki épségben leért, már csak arra lettünk figyelmesek, hogy Len a gépét sajnálja és közben azon mérgelődik, hogy ez hogy történhetett.
- Az ablakból láttam egy kis oázist nem messze innen. Úgy is arra szált volna a gép. Mi lenne, hogyha elindulnánk arra? – kérdezte Yoh hót nyugodtan
- Ez jó ötlet. – mondtam
- De a gépem! – még mindig csak siránkozott Len
Elindultunk az oázis felé, igaz Lent alig tudtuk elrángatni a repülőjétől. Tényleg nem volt messze az a kis oázis. Mikor odaértünk, Yoh ledőlt a hűvösbe. Len és én a vízhez mentünk, hogy igyunk. Egyszer csak Trey belecsobbant. Len jól leordította, hogy az ivóvízben nem szokás fürdeni. Már éppen beleittunk, mikor Rio táncikált ki a vízből. Egyből kiköptük a vizet. Ekkor már én ordítottam Rioval, és egy kis vizet zúdítottam a nyakába, ha már ennyire szeretne fürdeni. Feltűnt, hogy a domb tetejéről valaki figyelt minket. De ezt nem csak én vettem észre, hanem a többiek is.
- Mióta itt vagyunk, azóta figyelnek minket. – mondta Yoh.
Még pihentünk egy kicsit, aztán el akartunk indulni, de nem tudtuk, hogy merre.
- Szerintem inkább az országútra hagyatkozzunk. –mondta Rio.
Mivel senkinek sem volt jobb ötlete, ezért beleegyeztünk. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
